IC BP-Szhely, péntek délután, zárt ablakokkal, harmincnéhány fokban. Bent. Klímának, vagy a MÁV által ipari szabványra emelt „levegő keringetésnek” nyoma sincs.
Kalauz úr kisujjból a sokak által unalomig ismert „eddig működött” majd a „nem húzhatom le, ne is kérjék tőlem” szófordulatokkal nyitotta a dialógust. A helyben verbuválódott asszonykórus a „láttuk már a szerszámát, ne sz*rakodjon” vulgáris népdal felcsendítésével válaszolt. Szó nélkül, gyorsan került elő a kulcs és áramlott a levegő. Hűtetlenül, tisztán, gyermekkorom egyik legszebb, Leo jégkrémes, Balatonra vonatozós korszakát rángatva elő. Viszlát kényelem, helló retró. Nem lehetne ugyanígy a jegyárakkal is?
A kis közjáték megint rávilágított arra, hogy a női logika, ez esetben a „k*rva meleg van, szólok a kalauznak” elv, mozdítja előre gyakran a világot.
Mi férfiak csak ültünk szó nélkül…
